A négycsillagos Thermál Park Hotel az egerszalóki gyógyfürdőtől található 300 méteres sétára, a Laskó-patak mentén. A vendégek nyugodt, erdei környezetben, kényelmes szobákban, apartmanokban kapcsolódhatnak ki, a közelben pedig háromféle termálvíz közül is választhatnak a gyógyulni vágyók (az egerszalóki fürdőn kívül a demjéni gyógyfürdő másfél kilométerre található).
Wellnes hétvégét terveztünk, íogy alap követelmény volt a medence és a szauna megléte, amit tökéletesen teljesített a szállás. Nagyon segítőkész a fiatal személyzet. Reggelivel maximálisan, a vacsorával részben elégedettek voltunk, az egyik este lehettek volna jobb fogások is. Remekül éreztük magunkat, köszönjük.
Nagyszerű hosszú hétvégét töltöttünk a Thermal Park Hotelben Egerszalókon. Csupán a két turnusban szervezett étkezéssel volt gondunk: a 2. turnusban már sokszor nem volt elég meleg az étel, vagy nem voltak az ételek megfelelően pótolva. De a személyzet és a hozzáállásuk a problémákhoz kiváló volt, a masszőr nagyszerű, a szobák kényelmesek, tágasak, a wellness pedig remek!
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Gyermekeimtől születésnapi ajándékként PIHI-Pakk élménycsomagot kaptam amely 3 nap 2 éjszaka pihenést tett lehetővé. Az ajánlatok közül az egerszalóki Thermal Park Hotelt választottam. 2016. novemberben került sor az utalvány felhasználására. A szobafoglalás gördülékenyen ment.
11 óra körül érkeztünk Egerszalókra, a szobát csak 15 órától lehetett elfoglalni, ezért előre megterveztük, hogy 3 órás jegyet vásárolunk a Gyógy és Wellness Fürdőbe [moderálva - a szerk. ]. Nagyon kellemesen és gyorsan eltelt a három óra. A fürdőzés után egy étteremben [moderálva - a szerk. ] egy nagyszerű ebédet fogyasztottunk el, és 15 óra után pár perccel elfoglaltuk a szállásunkat. A bejelentkezés pillanatok alatt és zökkenőmentesen ment. Mágneskártyát kaptunk, amely nyitotta a földszinti bejárati ajtót, a szobánk ajtaját, és a parkoló sorompóját. A szobánk második emeleti nem erkélyes szoba volt. A bőröndök felcipelése nem volt gond, mert lift működik a szállodában. Nagyon szép tágas, tiszta, hangulatos szoba. A WIFI működött! A fürdőszoba szintén tiszta és tágas. A zuhanyfülkében és a mosdónál is szappanadagoló van felszerelve és mindkettőben volt is folyékony szappan. Ami nekem újdonság volt, hogy a WC fedélen keresztben egy papírcsíkot helyeztek el, amin „STERIL” felírat szerepelt. A szobából a bekészített fürdőköpenyben az épületen belül lehetett megközelíteni a medencéket. Két medence üzemelt, gondolom ilyen kora téli időszakban kevés kisgyermekes család érkezik, ezért a gyermekmedencét lefedték. A nagyobbik medencének kellemes, úszásra is alkalmas a vize, a kisebbik ülőmedence melegebb vizű, tetővel ellátott, így esőben is lehet élvezni a fürdést. Üzemel finn szauna, infraszauna és gőzkabin, aki mindezt kiszeretné pihenni annak rendelkezésre áll pihenőtér nyugágyakkal. A medencéket este 10 óráig lehet használni, előfordult, hogy vacsora után több szállóvendéggel együtt a medencékből néztük a csillagokat. A svédasztalos vacsora és a reggeli kínálatából a földszinti étteremben válogathattunk. A vacsora főételein lenne mit javítani. Végigkóstolhattuk az ételeket, a pincérek rögtön jöttek elvitték a használt tányért. Jól éreztük magunkat, szívesen visszamennénk.
Csodás környezetben helyezkedik el a szálloda. Könnyen megközelíthető, csendes. Személyzet udvarias segítőkész és kedves. Szoba tiszta tágas, kényelmes ággyal. Nagyon kellemes volt a szoba hőmérséklete. Wellness részleg jó. Élmény fürdő öt percre és a sódomb is ,csodálatos három napot töltöttünk ott még visszatérünk !
Tökéletes a szálloda elhelyezkedése. Eger központja 10 perc autóval (na jó csak 7). Erkélyes szobában voltunk, kategóriájában példátlanul tágas, kényelmes. A konyha korrekt, bár desszertben nem a legjobbak. A kiszolgálás kedves, korrekt. A szállodai személyzet udvarias, jó értelemben véve 'észrevehetetlen'.
A szálloda tisztasága példás, ugyanakkor a wellness részleget gyakrabban és figyelmesebben kellene takarítani, a női wc-ben kifejezetten büdös volt. Az egyetlen negatívum, hogy a csomaghoz járó masszázs-t nem lehetett igénybe venni, a masszőr szabadnapjai miatt (! ), és ezt előre nem kommunikálták ki.
Kellemes 8 napot töltöttünk itt a barátnőmmel. A személyzet kedves és szolgálatkész volt. A szoba tiszta, és mivel elég hidegek voltak már az éjszakák a törölközők és a köntösök nem száradtak meg, mindem további nélkül kicserélték szárazra. ez nagyon jól esett. A kinti medence vize lehetett volna kicsit hűvösebb, ez csak a mi véleményünk volt.
A szauna rész nagyon jó volt. Az étkezésről nem is beszélve. Még nem mertem a mérlegre állni. hogy ellemőrizzem, mennyit híztam (bár nem kellett volna).
Kényelmes,tágas volt hármunknak a szoba.A medencék megközelítése egyszerű és nagyon jó volt.A személyzet készséges és udvarias volt.A vacsorák nem voltak elég ízletesek,kivétel ez alól az utolsó este./08.21.-08.25./
Mi egy idősebb házaspár vagyunk és a kis unokánkkal voltunk Önöknél. Minden nagyon kényelmes és pihentető volt. A személyzet kifogástalan és nagyon kedves. Egyetlen pici dolog van amivel kevésbé voltunk elégedettek. Ez pedig az ebéd. Mikor előzőleg voltunk a Thermálban,akkor is kértünk ebédet és az is kifogástalan volt.
Most sajnos ebédre csak grillezett étkek voltak,amit nem mindenki szeret,különösen egy gyermek. De ezt is kompenzálta a kint sütött óriás palacsinta,amit megfejeltek rengeteg tejszínhabbal. Hannánk teljesen el volt ájulva tőle. Javasolnám,ha lehet,akkor a grill mellé egy két fogás hagyományos ételt is felszolgálhatnának ebédre. De ettől eltekintve minden csodálatos volt. Köszönjük. Jövőre is szeretnék újra eltölteni itt pár napot. Köszönettel. . . Donkó Béla. :)
Nagyon tetszett a szállodai megoldásuk. Jó volt a fürdőzési lehetőség, gondoltak a gyerekesekre is, tetszettek a szaunák egész napos rendelkezésre állása is. Kedvesek voltak a pincérek, szolgálatkészek. A recepciónál mindig adtak felvilágosítást kérdéseinkre. Reméljük a gyógyvizes medence használata hatásos lesz.
A szallas szep volt es kenyelmes. A szemelyzet es a kiszolgalas tokeletes. A szalloda elhelyezkedese es kornyezete kivalo. Az egyetlen apro kis gond az volt, hogy az egyik vacsoranal elfogyott a suti, amit megkostoltunk volna, de mindent osszevetve csak ajanlani tudjuk.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.