A négycsillagos Thermál Park Hotel az egerszalóki gyógyfürdőtől található 300 méteres sétára, a Laskó-patak mentén. A vendégek nyugodt, erdei környezetben, kényelmes szobákban, apartmanokban kapcsolódhatnak ki, a közelben pedig háromféle termálvíz közül is választhatnak a gyógyulni vágyók (az egerszalóki fürdőn kívül a demjéni gyógyfürdő másfél kilométerre található).
Nagyon kényelemes apartmanok vannak,ami fel van szerelve. Amikor érkeztünk szép tiszta volt, de hét közben sajnos csak a kukánkat ürítette a takarító, takarítást nem kaptunk. Bár nem is kértünk azt hittük ez alap. A félpanziós ellátásnál nagyon finomak voltak az ételek, de a választék szinte minden nap ugyan az. 4. -5.
nap már untuk. A szálloda vendégeit két részre osztották vacsinál, hogy kényelmesen legyen helye mindenkinek. Ez nagyon jó, de mi a második turnusban ettünk, helyünk mindig volt de a kaja sokszor kihűlt, vagy már nem volt csak a tepsi alján egy kis maradék. Erre sokkal jobban oda kellene figyelni a szállodának, ha szétbontják a vendégeket a második turnusnak is biztosítani kell a vacsora teljes választékát. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat.
Nagyon szép helyen fekszik a szálloda, a környezete igényesen rendezett. A szobák kényelmesek, és tiszták voltak, a személyzet pedig nagyon kedves és szolgálatkész. Félpanziós ellátást kértünk. Az ételek finomak voltak és megfelelő volt a választék. Egy negatívumot jegyeznék meg, hogy a reggeli 08. 00 órától kezdődött.
Szerencsésebb lenne korábban elkezdeni ( 07. 00 vagy 07. 30. órától), akkor a vendégek jobban eloszlanának. Ott tartózkodásunk alatt nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük szépen. Üdvözlettel: Tóth Vilmosné
A reggelik választékosak voltak, sajnos a vacsorák egyáltalán nem ízlettek. Szerintem inkább olyan ételeket is kellene kínálni, amelyeket a vendégek többsége szeret és nem csak a reform konyha remekeit felvonultatni. A húslevest, gulyáslevest biztosan sokan szívesen ennének. A medencéket alaposabban kellene tisztítani (a felső perem).
Júniusban másik nyugdíjas házaspárral együtt nyolcadszor voltunk a szállodában. Minden hagyományosan jó volt, nagyon kellemes élményeink voltak. Még sokszor szeretnénk oda menni. Egy hiba volt, ami javítható. A nagymedence látszatra nagyon tiszta, azonban a víz alatt úszva látható, hogy a csempék igen nagy része algás, sőt a lépcső közelében a medence alján tömegével úsznak az algadarabok.
A vízbe vezető lépcső is szinte fekete(sötétzöld) az algáktól. Ezt egy egyszeri erős gőzös kefével el lehetne távolítani. A koszt választékos és bőséges, a személyzet nagyon kedves, udvarias, az épület nagyon tiszta, ápolt. A kert igen kellemes sétákat biztosít. Már gyűjtök a következő látogatásra! ! ! !
Szép környezetben, remek kis hely a TP. Az apartmanok tágasak. Kisgyermekeseknek ideális. Kellemes az apartmanok előtt kialakított "üldögélős rész". Miután felásták, a játszótér is jobb lett. A konyha is rendben van, az ételekkel is meg voltunk elégedve. A víz kellemes, "gyerkőcmarasztaló". Köszönjük!
Sajnos nem mindenre emlékezett a felszolgáló hölgy (nem kaptunk majonézt), a medence lábmosójában nem volt víz, piszkos volt (algás). A szobában nem volt tusfürdő v. nem működött. Nem mindig volt tiszta evőeszköz kikészítve a kosarakba. Sokára vitték el a használt tányérokat, (bár ez nem a felszolgálók hibája, inkább kevesen vannak).
Összességében jól éreztük magunkat, csak másik szálláshelyhez viszonyítva ezeket a hiányosságokat vettük észre. A szobák, és hotel tiszta volt, más négy csillagos szálláshelyen este ruhaszalvétát használnak. Az ételek is ízletesek voltak.
Április végén pihentünk itt párommal egy hétvégén. Az ételek nagyon finomak voltak, a szoba kényelmes, tiszta,tágas. Ami csalódás volt az a medence tisztasága, továbbá hogy nem igazán működött élményelem. (kb. 3 éve még volt benne részünk)Valami probléma is adódott, mert este leengedték a nagyobb medencét, és másnap olyan forró vízzel engedték fel, hogy használhatatlan volt.
Estére a kisebbet is leengedték, kiírták, hogy technikai probléma miatt nem használhatóak a medencék. Másnap délelőtt sem üzemeltek. Ez sokat rontott a hangulaton, mert sajnos más kikapcsolódási, szórakozási lehetőség nincs a szállodában. Azért egy négycsillagos szállodától nem ezt várja a vendég!
3nap/2 éjszakát töltöttünk családdal és szintén családos barátainkkal. Szép, tágas apartmanok, közepesen finom ételek, és fennséges termál víz - 3 medence, babáktól a nagyokig mindenkinek:) A közelben finom borok kaphatók (olcsóbb és drágább, de mind jó minőségben); pár utcányira termelői méz, és a legszebb: a mésztufa domb és a termálforrás! Csodálatos és egyedülálló!
2 éjszakát töltöttünk ott párommal. Az időjárás kicsit változékony volt, de így is sikerült kihasználnunk mind a hotel, mind pedig a környék fürdési lehetőségeit. A medencék tiszták voltak, a környékét is rendszeresen takarították. A szoba tágas, jól felszerelt, pontosan apartmannak megfelelően.
Egyedül az ágy matracai voltak kicsit kényelmetlenek. A félpanzió minősége és mennyisége tökéletes volt, ízletesek, bőségesek, épp megfelelő hőmérsékletűek. A személyzet segítőkész, kedves. Az árak viszont lehettek volna kicsit elfogadhatóbbak, pláne elő-utó szezonban.
Ami a teljes kikapcsolódáshoz és pihenéshez szükséges, azt itt megtaláltuk. Viszont a három szauna közül a nap nagy részében csak a finn szauna működött. Ezeket a hibákat a vendégeknek kellett jelezni a recepción. Nagyobb odafigyelést, ellenőrzést vártunk volna e téren.
A fedett medence tetőszerkezetében bebábozódott molylepkék és gubók rossz látványt mutattak és a vízbe is belehullottak. A medence vize tiszta, de a medence közepén lévő kőr tisztátalan, nagyon vízköves. A szobában lévő éjjeli lámpák egyike sem működik. A fürdőben egy lámpa legyen borotválkozáshoz megfelelő fényerősségű.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.