A négycsillagos Thermál Park Hotel az egerszalóki gyógyfürdőtől található 300 méteres sétára, a Laskó-patak mentén. A vendégek nyugodt, erdei környezetben, kényelmes szobákban, apartmanokban kapcsolódhatnak ki, a közelben pedig háromféle termálvíz közül is választhatnak a gyógyulni vágyók (az egerszalóki fürdőn kívül a demjéni gyógyfürdő másfél kilométerre található).
Kiváló volt az Aparthotelnek a környezete,felszereltsége, pl. :Wifi, tisztaság, berendezés, fürdő, bár 2 éjszakát töltöttünk párommal az utolsó este a kézmosószappan már teljesen kiürült, erre oda lehetne figyelni a személyzetnek. Az infraszauna gyenge volt, az első este egyáltalán nem működött,amit szóvá is tettünk.
Az étel felhoztallal nemvolt kifogás, íz világát tekintve átlagosnak mondható, de nagyüzemi konyhánál ez a jellemző, viszont arra is lehetne figyelni, hogy mosatlan epret, amin kukacok, és szöszök vannak ne tegyünk ki fogyasztásra, szintén személyzeti mulasztás, és ami számomra megdöbbentő, hogy távozáskor, a "várjuk vissza Önöket", vagy "hogy érezték magukat" mondatok, vagy hasonlók nem hangzottak el:O(( A személyzet érdektelen hozzáállása jócskán lehúzza az Aparthotelt.
A környezet csodálatos. A személyzet átlagos. Az ágyak kényelmetlenek,rossz ötlet franciaágyra 2db egyszemélyes matracot tenni! A konyha hiányos. pl nincs merőkanál. konyharuha, éles kés. Az ételek minősége jó. Várni kell hogy újratöltsék a kávégépet. vagy a meleg tejet. Az eper elfogyott, mi már nem kaptunk. yébként jól éreztük magunkat.
Nagyon jól éreztük magunkat, a hotel minden kényelmi szempontot kielégít, csodás környezetben szépen rendezett parkkal körülvéve. Bőséges volt a reggeli és vacsora és választékos és nagyon finom. A személyzet kedves , készséges és segítő volt mindenben. A wellness részleg is nagyon jó, kellemes fürdési lehetőséggel és pihenő résszel.
Szeretnénk újra ellátogatni amint lehetőségünk lesz és köszönjük, hogy ott lehettünk erre a pár napra,legközelebb hosszabb időre megyünk. Üdvözlettel: Szabó Kata
Az ellátás remek volt a személyzet szolgálatkész,a szoba remek és tiszta volt sajnos a nagymedence bealgásodott,de gondolom ez nem volt tervbe véve, ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat,és reméljük,hogy legközelebb is sikerül ilyen gyönyörű környezetben egy pár napot eltölteni köszönjük Üdvözlettel,és további jó munkát és sok sok vendégetkívánva Beck Mariann és Beck György
A szálloda elhelyezkedésevel nincs probléma, de hogy az érkező vendégeket előre ne tájékoztassák arról, hogy az étkezést követő 2 napon elengedik a mindössze 2 medencéből álló "wellness" részleg nagyobb medencéket az kritikán aluli! Maradt a vendégek részére egy kacsausztato, miben viszont nem lehet megmaradni, mert olyan forró!
A nagyobb medencében olyan érdekes anyagok úsztak, hogy szerintem az ÁNTSZ is sírva fakad! Aztán próbáltak korrigálni, de a vendégek nagy része nem tudott arról, hogy Demjenbe átlehet menni fürdeni, ez a személyzet es a vezetőség hibája! A vacsora választék szegényes nem hogy 3*, de meg a menza szintet is alig üti meg! Jo volt ha úgy veszik, de vissza nem mennek es nem is ajánlanám!
A személyzet kedves volt, bár az kicsit fura, hogy néha tegezik az embert néha magázzák. A szoba tágas, kényelmes, viszont csak egy ablak volt, így nem túl világos és szellőztetni sem a legkönnyebb. Az étel választék bőséges (különösen a reggeli) és többnyire finom is.
A wellness részleg alapvetően szép és jó, de igazán adhatnának többet a karbantartásra: sok a letört mozaik darab a medence falán és a víz pedig tele van algaszerű maradványokkal. Ez utóbbit nagyon egyszerűen lehetne orvosolni, ha medence porszívóval hajnalban -amikor ezek leülepszenek az aljára- kitisztítanák.
Mi az értékeléseket olvasva,azokra alapozva választottuk ki ezt a szállodát. Az eddigi barangolásaink során tapasztaltakhoz viszonyítva csalódottak voltunk. 1. Szakadt,foltos törölköző volt bekészítve. (kérésre cseréltek,pótoltak) 2. A medence vize büdös,algás,koszos volt. (másnap cserélték a medence vizét de már a takarításra nem figyeltek!
A medence szélei algásak,vízkövesek voltak) 3. Volt aki azt írta,hogy finom házias ízkavalkád fogadta. Mi erre azt mondjuk,hogy aki ezt írta az életében házias kosztot nem evett. Három napon keresztül az egyik fogás párolt karaj volt különböző mártásokkal és szószokkal! ! Az éttermi tálalásról csak annyit,hogy nem volt az igazi! (a bemutató képre nem hasonlított) Összefoglalva: Mi egy kicsit kritikusan és szakmai szemmel is véleményeztük ezt a szállodát. Úgy gondoljuk,hogy akik közbenső pihenőhelyként (1-2 nap)választják ezt a szállodát jól választanak. De akik wellness élményként szeretnék megélni az itt eltöltött napokat, azokat ki kell ábrándítanom. Ha csak nem a közeli a helyi lakosoknak fenntartott ülőmedencékhez el nem csoszognak alkalmankénti 1100. -Ft/ fő díj befizetésével!
Karácsonyi ajándékként kaptuk ezt a pihenést félpanziós ellátással,masszázzsal,melyet 2014. márciusában vettünk igénybe. Nagyon elégedettek voltunk a szálláshely felszereltségével,a wellness részleg is minden igényt kielégítő. A kiszolgálás is hibátlan volt,csak a mosolyt hiányoltam az arcokról-kevesen voltak,s sok órát kell dolgozniuk egyszerre,amit el kell higgyek.
2 X voltunk,ebben a hotelban. Minden meg van ott,ami egy nyugodt pihenéshez kell. Nagyon tágas,és tiszta szobák. A tisztaság jellemző az egész hotelra. Mi félpanzión voltunk. Az ételek minősége,és mennyisége kiváló. Aki itt éhen marad,az megérdemli. A wellness részleg kiváló. Reggeltől estig nyitva van.
Én először féltem,hogy a nyitott,gyógyvizes medencébe fázni fogok. Ez egyáltalán nem így van. Voltunk,december elején és februárba a férjemmel. A gyógyvíz,nagyon jó a mozgásszervi problémáinkra. Érezhető a javulás,pár nap után. A recepción,és a hotel többi dolgozója,maximálisan megtesz mindent,hogy jól érezze magát a vendég. Nekem sok kérdésem szokott lenni,mindenre türelmesen válaszolnak,akár telefonon vagy személyesen. :) Ide biztosan visszajárók leszünk. Köszönet az itt dolgozóknak.
Két éjszakát töltöttünk el félpanziós ellátással. A szálloda néhány perc sétára található a sódombtól. A személyzet kedves. A szobánk tágas és kényelmes volt, erkéllyel. 2 gyógyvizes medence van, amiben jól esett egy kicsit lazítani. Az ételek finomak voltak.
Eger néhány kilométerre található csak, így oda is ellátogattunk, bebarangoltuk a várost és megkóstoltuk a Szépasszonnyvöly finom borait. Nagyon jól éreztük magunkat.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.